Barion Pixel

Hogy mi is a NIHONSHU?

A japánok Nihonshu-nak (日本酒) hívnak minden hagyományos alkoholos italt, ami helyi alapanyagok felhasználásával, a hazájukban készült. A magyar köznyelv mégis a szaké szót használja ennek a több ezer éves hagyománnyal rendelkező kategóriának a jelölésére.

A Nihonshu szó – melynek definíciója a japán hatóság által is védett – két tagból áll: előtagja a “Nihon-”, mely Japánt jelöli, a “-shu” utótag pedig alkoholos italt. Ahogyan pezsgőt a világon bárhol gyárthatnak, de Champagne-t kizárólag Franciaországban, úgy szaké is készülhet akárhol, de Nihonshu-t csak Japánban főzhetnek.

A Gravity Shop szaké szortimentjében kizárólag Japánban készült termékek (vagyis Nihonshu-k) szerepelnek.

Milyen típusú Nihonshu-kat kínál a Gravity Shop?

Kinmon-Akita-Yukyu-no-Umeshu-Shizuku-4yr-Jukusei-Koshu-Jikomi

UMESHU

Az ume szilva felhasználásával készített, hagyományos japán ital.

A gyümölcsöt alkoholban áztatják ki – ez a legtöbbször párlat, de a Gravity Shop által forgalmazott umeshu 4 évig érlelt szaké alappal készül, ezért hihetetlenül könnyed, selymes és elegáns.

Kinmon Akita – Yukyu no Umeshu

SMV: -40

Illatában amarena meggy és marcipán játssza a főszerepet, melyek a kortyban is hangsúlyosan jelen vannak, és az ume gyümölcs szilvás-kajszibarackos karakterével, valamint elegáns és élénk savassággal egészülnek ki. Önmagában fogyasztva könnyed, légies, de koktél alapanyagként is remekül működik.

TRADICIONÁLIS SZAKÉ

Rizs erjesztésével készült, Japánban előállított hagyományos, nemzeti, alkoholos ital. Hogy mennyire édes vagy száraz egy szaké, azt az SMV (Sake Meter Value) skálán mérjük. Ezen a skálán a 0 középérték az egyensúlyi állapot, és minél nagyobb pozitív szám jelöli, annál szárazabb; minél kisebb negatív, annál édesebb.

A minőségi szaké készítéséhez a rizs külső részét le kell csiszolni, mert így lehet kifinomult, elegáns, letisztult italt erjeszteni belőle. A japánok százalékban adják meg, hogy mennyi marad meg a rizsszemből: ha egy szaké csiszoltsága 45%, a rizsszem 55%-át nem használják fel.

https://gravitybp.com/wp-content/uploads/2025/02/Koshitsukano-Hirai-Junmai-1-320x320.png

Száraz, umami-hangsúlyos: Koshitsukano – Hirai Junmai

Csiszoltság: 65%, SMV: +5

Gyümölcsössége birsalmás, körtés, dinnyés jegyekben érhető tetten, melyek kiválóan társulnak a lecsengésben megjelenő umamis jegyekkel: gombára és retekre emlékeztető vegetális földesség is jellemzi ezt az igazán komplex junmait.

An-Bizen-Omachi-Junmai-Daiginjo-Genshu-Migaki-48

Száraz, gyümölcsös, kiegyensúlyozott: Kumaya – An Bizen Omachi Migaki 48%

Csiszoltság: 48%, SMV: +1

Aromatikájában a gyümölcsös karakter dominál: körte, mangó és fehér húsú őszibarack ízei jelennek meg benne leginkább, mely az Omachi rizsre jellemző mélységgel kombinálva megismételhetetlen kóstolási élményt nyújt.

Shiragiku-Bicchu-Awazo-Happosei-Junmai-Nigorizake-Shiragiku-Bicchu-Awazou-Happosei-(Sparkling)-Junmai-Nigorizake

NIGORI

Tejfehér japán szaké, melyet csak egy durva szűrőn engednek át. Szó szerint “felhős” szakét jelent. Ha mindez még habzó is, a Happosei megjelölés is szerepelni fog a hátsó címkén, mint a Bicchu Awazou esetében.

Shiragiku – Bicchu Awazou Happosei Junmai Nigorizake

Csiszoltság: 70%, SMV: +1,7

Habzó, szűretlen szaké, mely buborékjai másodlagos erjesztéssel keletkeznek. Sok habzó szakéval ellentétben száraz profilt képvisel. Joghurt, csonthéjasok, körte, gombás földesség jellemzi leginkább ezt az igazán kivételes és különleges tételt. Pohárba töltve érdemes türelmesnek lenni vele, ugyanis néhány perc alatt rengeteget képes nyílni.