Meg is érkezett a harmadik, egyben lezáró darabja a budapesti kézműves sörök árazását tárgyaló sorozatunknak. Az első részben a Red Shiftet követtük végig az alapanyagok költségeitől egészen a sörfőzdéből való távozásáig, majd átnéztünk néhány felmerülő/felbukkanó problémát a magyar sörfőzés háza táján. A második részben pedig meglátogattuk a bárokat, ahol a söreinket árulják és megvizsgáltuk a közelmúltban megfigyelhető következetlen árképzés jelenségét.
Itt van a mi megoldásunk:
A legegyszerűbb fegyver az arzenálunkban az úgynevezett „ajánlott kiskereskedelmi/fogyasztói ár. (Az Egyesült Államokban ezt Recommended Retail Price-nak, azaz a továbbiakban is használt RRP-nek hívják.) Az RRP nem több mint javaslat avagy ajánlás, egyfajta iránymutatás a söreink minimum és maximum árára vonatkozólag. Ebben az esetben mi a maximum meghatározásában vagyunk érdekeltek, mert azt szeretnénk elérni, hogy söreink ne csak a turisták és (beergeek-ek), hanem mindenki számára megfizethetők legyenek.
Az RRP-vel kapcsolatos piaci normák és jogi szabályozások országonként némileg eltérnek, de Magyarország (és az EU) esetében a legtöbb amit tehetünk, az az árazást illető ’javasolt ár’.
Amennyiben egy bár úgy dönt, hogy a mi RRP-nkhez képest dupla árat fizettet a vendégeivel, jogilag nem tehetjük meg, hogy azzal toroljuk meg, hogy a jövőben megtagadjuk söreink árusítását számukra. Még csak nem is igazán tárgyalhatunk velük a témáról, félve attól, hogy ez a kiskereskedelmi árak befolyásolásának tűnhet. A versenyjog ebben az esetben fogyasztóellenes és komolyan hátráltatja a tisztességes kereskedelem előtérbe helyezésére tett erőfeszítéseinket.
Az RRP tehát csupán egy erőtlen, és esetünkben majdhogynem értelmetlennek mondható javaslat. Egy haszna ugyanakkor van, és ez nem más, mint az átláthatóság.
Ha a szabadkereskedelmi alapelvet (amely megtiltja számunkra, hogy meghatározzuk a saját termékeink ár maximumát) pusztán az a naiv feltételezés motiválja, hogy a szabad információáramlás képes levinni az árakat, akkor mi pontosan erre az információáramlásra fogunk támaszkodni.
Szóval mostantól elérhetővé tesszük az egyes söreinkhez tartozó, általunk meghatározott RRP-ket egyrészt weboldalunkon a sörök fül alatt, másrészt közösségi média oldalainkon. Ezek az RRP-k természetesen változhatnak az idő múlásával, de minden esetben a 4dl-es kézműves pintre standardizált literenkénti bruttó árat fogják tükrözni. Azt ugyan közvetlenül nem tudjuk befolyásolni, hogy mennyit fogsz fizetni a söreinkért, de azt szívesen megosztjuk veletek, hogy mi mennyiért értékesítjük termékeinket a bároknak.
Ugyanakkor az a helyzet, hogy ez az információ nem lesz elég. Még akkor is, ha az RRP-nk könnyen elérhető több platformon, kevés vásárló fogja ezeket látni, és még kevesebb fogja őket figyelembe venni. A legtöbb ember érthető módon szimplán csak beül majd a kedvenc bárjába, és megveszi a sörünket azon az áron amit kérnek érte, és így a Gravity söröket olyan ismérvek alapján fogja értékelni, amelyekre nincsen valós ráhatásunk. Az árcsökkenést általában kiváltó nyomás minimális lesz, így legjobb erőfeszítéseink ellenére, söreink ára folyamatosan emelkedni fog. Itt valami többre van tehát szükség!
Íme a Gravity Brewing új otthona. Egy 210 négyzetméteres átalakított óvóhely a város szívében, ahol helyet kap majd egy 120 literes tesztfőzde, egy 600 literes sörfőző üzem és egy 40 férőhelyes bár.
A bárból belátható lesz az egész főzde, személyzetünk pedig ismerni fogja a felszolgált sörök minden apró titkos részletét, mivel egytől egyig a főzési folyamat aktív részesei lesznek. Kollégáink körbevezetnek majd a létesítményben, megmutatják mi készül éppen a tartályainkban, és mesélni fognak a számukra legizgalmasabb, folyamatosan fejlődő termékkínálatunkról, prototípusainkról illetve természetesen az állandó söreinkről is.
Reméljük ti is annyira izgatottak vagytok az új főzdével kapcsolatban mint mi, de mégis mi köze van ennek az egésznek az elmúlt hónapok gazdasági hangvételű posztjaihoz? Hát az, hogy ez a hely a miénk lesz. A sörfőzde és a bár is. Nem lesznek befektetők, főbérlők, csak sörfőzők. Ez azt jelenti, hogy nem kell aggódnunk az ingatlan bérleti díjának hirtelen emelkedése miatt, beruházások megtérülése miatt, vagy amiatt, hogy más bárok milyen haszonkulccsal dolgoznak. Saját költségeink alacsonyan tartása képessé tesz majd minket arra, hogy több értéket töltsünk a poharadba, miközben kevesebb pénzt veszünk ki a zsebedből.
A továbbiakban is el fogjuk látni néhány partner bárunkat a söreinkkel, de ez egy hatalmas váltás lesz számunkra. Hátra hagyjuk az eddig értékesítési modellünket és bevezetjük azt a formulát, ami már oly sok angol és amerikai főzdének biztosított stabilitást és konzisztenciát. Azáltal, hogy söreinket főleg a helyszínen fogjuk értékesíteni, megtarthatjuk cégünk könnyed felépítését, elkerülhetjük a sörfőző ipar nagy részét sújtó mennyiségi problémákat és az általunk elképzelt irányban növekedhetünk.
Ezen felül minden pint sör, amit a Gravityben értékesítünk ideális körülmények közt, a mi figyelő szemünk alatt fog elkészülni, tárolásra kerülni, majd eljutni a fogyasztókhoz.
Szeretnénk bátorítani az embereket, hogy úgy fogyasszák söreinket, hogy azok a legnagyobb élvezetet nyújtsák, így visszatereljük az árakat abba a tartományba, ahol lenniük kellene. Minden, az új Gravity főzdében kitöltött pint sör vendégeinknek 100 forinttal olcsóbban lesz elérhető, mint az ajánlott fogyasztói ár!
Reméljük, hogy vissza fogtok térni, amikor 2020-ban újra posztolunk az új helyünkről és a tapasztalatainkról azzal kapcsolatban, hogy egy belvárosi bunkert sörfőzdévé és taproommá alakítottunk át. Időközben, nézzétek meg a közösség csatornáinkat, hogy megtudjátok, hogyan alakul az építkezésünk!